Több oldalról megközelített erdők

Valóságos szakmai bozótharc tört ki a természetvédők, a nemzeti parkok igazgatóságai és az erdőgazdaságok között, mivel a tét több tízezer hektár erdő kezelői joga. Az egyik álláspontot leegyszerűsítve: a legésszerűbb az lenne, ha minden állami erdő a gazdaságokhoz kerülne, a másik szakértői csapat pedig úgy véli, hogy a nemzeti parkok területén található erdőknek kizárólag jóléti és természet, illetve környezetvédelmi célokat kellene szolgálniuk. A vita pikantériája, hogy mindkét oldalon - mások mellett - erdészek állnak egymással szemben.

Magyarországon jelenleg összesen mintegy 350 ezer hektár védettséget élvező erdő található, s ebből 160 ezer hektár nemzeti parkot védettségi besorolásúként tartanak nyilván. Különböző zöldszervezetek eredetileg 30 ezer hektár erdőt adnának át a nemzeti parkok igazgatóságainak, ám ebből egyelőre csak nyolcezer hektár átadása valósult meg. A környezetvédelmi tárca tervei között szerepel újabb 20 ezer hektár az Aggteleki, a Körös-Maros, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának. A nemzeti park igazgatóságok (npi) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) háttérintézményei, költségvetési szervezetek, alkalmazottai közhivatalnokok, vagyis ha bármilyen többletfeladatot kapna az intézményhálózat - a költségvetési intézményekben megindult létszámleépítési folyamatokkal szemben - a feladatnövekedéssel arányosan a létszám is növekedne, véli Mőcsényi Miklós, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (Fagosz) főtitkára. Szerinte ha nem így lenne, akkor az npiknek ki kellene adniuk az újabb feladatokat "albérletbe". Az erdőgazdaságoknál jelenleg megvan a szükséges létszám, fizetik a bérüket s azok közterheit. Ha gyarapodna az erdőgazdaságok nagyjából egymillió hektáros területe 32 ezer hektárral, akkor az alkalmazotti létszám is legfeljebb ennek arányában gyarapodna.

A npiknél azonban az óhajok szerinti erdőterületbővülés mintegy ötszörös lenne, emiatt az erdővel foglalkozó közalkalmazotti létszám akár 500 százakkal nőne. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy korábban a npik "kétarcúak" voltak, mivel kettős feladatot láttak el. Egyrészt természetvédelmi hatósági funkcióik voltak, másrészt a kezelésükben lévő területeken gazdálkodtak is. Vagyis a természetvédelmi felügyeletek önmaguknak adtak feladatot, majd maguk ellenőrizték azok elvégzését. Nem véletlen, hogy ezt az eljárási módot a környezetvédelmi tárca sem tartotta jó megoldásnak, és szétválasztotta a feladatköröket: kivette az npik kezéből a hatósági funkciót, az odatartozó emberekkel együtt.

Az npik, annak ellenére, hogy költségvetési intézményi státusban vannak, ugyanolyan gazdálkodási funkciókat látnak el, mint az állami erdőgazdaságok - mondja Mőcsényi Miklós, és azzal érvel, hogy a nemzeti park igazgatóságok területén található mezőgazdasági területeken gazdálkodnak, hiszen egyebek mellett ezeken a legelőkön például szürkemarhákat tartanak. Márpedig - állítja a főtitkár, teljesen mindegy, hogy a gulyával magángazda vagy a nemzeti park foglalkozik, a tennivalók ugyanazok. Az erdőkkel is ez a helyzet: közömbös, hogy ki gazdálkodik az erdővel, a feladatok a tulajdonosi szerkezettől, összetételtől függetlenül azonosak. Persze azzal a kötöttséggel, hogy az erdő korlátozott tulajdoni tárgy, melynek használatát törvények és egyéb előírások szabályozzák. Ilyen jogszabály egyebek mellett a természetvédelmi, az erdő, a vadászati törvény. Valóban, a kormányzat egyelőre nyolcezer hektár nemzeti parki erdőterületet adott át a parkigazgatóságok kezelésébe, s további 20 ezer hektár átadását készítik elő, veti közbe Haraszthy László, a KVVM szakállamtitkára. Ha azt is megkapják a nemzeti parkok, még mindig több mint 100 ezer hektár sorsáról kell határozni. A nyolcezer hektárból a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban találhatók olyan erdőfoltok, amelyek az erdészeti és a természetvédelmi ésszerűség jegyében kerültek oda. Hozzáteszi: az állami erdészeti részvénytársaságok mellett az erdészek második legnagyobb munkáltatói a nemzeti parkok, amelyekben összesen 130 erdőmérnök, illetve erdésztechnikus dolgozik. Az erdő tulajdonosának, kezelőjének státusától függetlenül a jogszabály szerinti erdőtervet figyelembe véve kell gazdálkodni a területén, azaz e téren nincs különbség magán, erdőgazdasági vagy npis tulajdonos között. A jogszabályok és a hatóságok előírásai tehát mindenkire egyformán érvényesek, s ha akár az npik közül bármelyik nem tartja be azokat, nem maradnak el a szankciók.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) keretei között működő erdészeti szakhatóság - korábbi nevén Állami Erdészeti Szolgálat, amely az európai uniós csatlakozás után betagozódott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba - erdészeti igazgatóságként, hatósági jogkörrel folyamatosan vizsgálja a gazdálkodókat, és összegzi a tapasztaltakat. A legutóbbi ilyen ellenőrzés során megállapította, hogy az állami erdőgazdálkodók jó, illetve kiváló minőségben végezték a munkájukat a gazdasági, a közjóléti és a védett erdőkben egyaránt. Egyegy erdőterv egyébként 10 évig érvényes, s amikor lejár, újabbat készítenek. Ezzel - gyakorlatilag 10 évenként - újratervezik az ország összes erdejét. Amikor egy erdőterületnek, részletnek vagy nagyobb, regionális erdőségnek elkészül a szakmai terve, akkor azokat - az egyeztetési szakaszokban - az érintett erdőgazdálkodók és a természetvédelmi hatóság is ellenjegyzi. Így bármilyen védettségi fokozatú erdőterület gazdálkodási terve csak akkor lépne hatályba, ha azzal az illetékes természetvédelmi hatóság is egyetért. A Fagosz főtitkára szerint az erdőgazdaságok eltérő mértékben kezelnek védett erdőket, amit fűszerez, hogy mind a 22 erőgazdaság kezelésében vannak védett erdők.

Ősszel kerül a parlament elé az új erdőtörvény, amelyik - a javaslat szerint - megszünteti az évenkénti üzemi ütemtervkészítési kötelezettséget. Ezeket egyébként szintén ellenjegyezte a természetvédelmi hatóság, azt követően, hogy az npik véleményezték. Jelenleg az egyes npik különböző összegű, együttvéve több milliárd forint támogatást kapnak a költségvetésből, amivel szemben az erdőgazdaságok több milliárdot fizettek be az államkasszába, jegyzi meg Mőcsényi Miklós. Az erdőnek minden esetben hármas funkciója van: gazdálkodási, környezetvédelmi, közjóléti szerepet tölt be. Márpedig az erdőgazdaságok, miközben okszerűen gazdálkodnak, a másik két elvárásnak is eleget tesznek. Jó példa erre a Budapestet körülvevő Pilisi Parkerdő, ahol az erdőgazdaság gazdálkodik, s ez nem gátolja abban, hogy betöltse a közjóléti funkciót. Míg az évszakoktól függetlenül a főváros tüdejeként is szolgálnak a PPhez tartozó budai erdők, addig a hétköznapokban a kikapcsolódás, az egészséges életmód színterei, hiszen például télen a Normafánál sokan síelhetnek, szánkózhatnak kedvükre. A közjóléti és véderdőfeladatok költségeit a gazdálkodással teremti elő a társaság. Az ország más nagyvárosai közelében található állami, közjóléti erdőkben is hasonló a helyzet. Az erdészeti részvénytársaságok csak a gazdasági szempontokra összpontosítanak, s profitot is nyernek az erdőkből. A nemzeti parkoknak viszont nem az a céljuk, hogy nyereséget termeljenek, feladatuk "csupán" az erdőfenntartás, amit azonban úgy kell intézniük, hogy önfenntartók legyenek, s ha keletkezik haszon, akkor azt visszaforgatják az erdőkbe, ezzel nullszaldósan gazdálkodnak, érvel Haraszthy László. Szerinte nem igaz tehát, hogy milliárdokba kerülnek ezek az erdők az államnak, mert fenntartásukhoz nem kérnek és nem kapnak milliárdokat a költségvetésből. A teljes magyar erdészeti ágazat évente kéthárommilliárd forintot termel. A természetvédelmi és közjóléti funkció teljesítését viszont nehezen lehet forintokban kifejezni. A főtitkár összegzése szerint hazánkban a 22 erdőgazdaság nagyjából egymillió hektár erdőterületen végez vagyon és erdőgazdálkodást, s - a természetvédelmi előírások betartása mellett is - több milliárd forint adóval és járulékkal gyarapítják a költségvetést. Működésük során tehát a költségvetés nettó befizetői. Miért baj az, ha egy erdőgazdaság eredményesen gazdálkodik? teszi fel a kérdést Mőcsényi Miklós. Úgy véli, az erdőfenntartással, a hármas funkció ellátásával nem rendezkedhetnek be veszteségre. A Fagosz főtitkára visszautasítja a környezetvédőktől, a civil zöldszervezetektől érkező gyakori vádak egyikét, amely szerint Magyarországon még mindig alkalmazzák az Európában már korszerűtlennek és a környezetre károsnak tartott tarvágást. Hangsúlyozza: ez az erdészeti eljárás jelenleg is ismert és használt módszer szerte Európában. A tarvágással kapcsolatban az a fő kérdés, hogy mekkora területre terjed ki, fejtegeti a szakember. Azt elismeri, hogy évtizedekkel ezelőtt, ha egyszerre lett vágásérett egy erdőterület, akkor akár több tíz hektár fát is "kitermeltek". Ez azonban már a múlt, teszi hozzá. Az újabb erdőket hosszú távra tervezve telepítették, hiszen a lombos keményfák 80-120 éves korukban válnak vágáséretté. A most kitermelhető erdőket a 20. század elején "ültették", akkoriban általában csak a gazdasági szempontokat vették figyelembe. Így jöttek létre nagy kiterjedésű, egykorú erdőrészek. Az 1950es, 60as években a tarvágások területi felső határa magasabb volt, mint manapság.

A most hatályos erdőtörvény nagyon pontosan meghatározza, hogy síkvidéken, dombvidéken mekkora területen engedélyezhető a tarvágás.
Mőcsényi persze nem tartja kizártnak, hogy az npik hatáskörében is előfordulnak tarvágások. A zöldszervezetek támogatta, korszerűnek tartott "szálalásos", vagyis az egyenkénti fakitermelés nem gazdaságos, nincs még kiérlelt technológiája. Ennek ellenére több állami erdőgazdaság alkalmazza már ezt a megoldást. Az egyik nemzetközi természetvédelmi szervezet hazai képviselője pedig egyenesen azt javasolta, hogy a szigorúan védett erdőkből egyáltalán ne termeljenek ki fát, a védett erdőkből pedig csak szálalással. Az összesen 350 ezer hektár védett erdőt alapul véve ez több százezer, esetleg egymillió köbméter hazai faanyag eltűnését jelentené a piacról. Mi lesz azokkal a fűrészüzemekkel, gyárakkal, amelyek eddig ezt a fát dolgozták föl? kérdezi a főtitkár. Az ilyen szemlélet gyakorlati megvalósítása munkanélküliséggel járna, emellett faimportra is szükség lenne. Az eddig a lombos fában exportőr Magyarország e téren is nettó importőrré válna.

Az erdészeti részvénytársaságok gazdálkodását támogatók szokták felemlegetni, hogy mekkora fatömegkiesést jelenthet, ha a nemzeti parki erdők kikerülnek a társaságok kezeléséből, ám a mintegy kétmillió hektár erdőterület 7,5 százalékáról, 150 ezer hektárról van szó, mond ellent a szakállamtitkár a Fagosz főtitkárának. Haraszthy megjegyzi: soha nem állította senki, hogy a nemzeti parki erdőkből egyetlen fát sem vágnak ki, az viszont igaz, hogy csak korlátozott beavatkozásra van és lesz lehetőség. Akadnak olyan erdészeti társaságok, amelyek meghagynak egy fasort, és utána újabb hektárokat termelnek le, miközben papíron betartják a tarvágásra vonatkozó háromhektáros felső határt. Ennek eredménye, hogy tíz év múlva már a fasor sincs meg, 50100 hektárok tűnnek el, összegzi a szakállamtitkár. Az a véleménye, nem igaz, hogy a tarvágás nem okoz kárt az erdőben. Egy vágásérett, 90100 éves bükkösben a fénynek néhány százaléka jut el a talajig, emiatt a talaj nem melegszik föl, csupa árnyéktűrő élőlény él ott. Ám a tarvágás után a fény 100 százaléka jut el a talajra, a felmelegedő területen az árnyék és nedvességkedvelő növények és állatfajok pedig kipusztulnak. Legkevesebb újabb 90120 év kell, amíg helyreállhat az ökoszisztéma, feltéve, hogy a szomszéd erdőrészt nem vágták ki. Érvelése szerint: minden tarvágásnál biológiai értékcsökkenés következik be. Európa nyugati felében - például Svájcban, Németországban - a szálalásos erdőművelést gyakorolják, elképzelhetetlen a tarvágás. Félreértés ne essék, az ipari, energiafaültetvényeken ezzel szemben magától értetődő, mondja a szakállamtitkár.

Az erdőknek az erdőgazdaságoktól az npikhez történő átadásának szorgalmazói egyébként mintha arról is megfeledkeznének, hogy a vagyonkezelői jog átadása esetén a nemzeti park igazgatóságnak ki kellene fizetnie az erdészetek által épített utak, épületek, műtárgyak legalább könyv szerinti értékét, sőt a számviteli törvény értelmében az adóhivatalhoz még az előbbiek utáni áfát is, figyelmeztet Mőcsényi. Jó lenne tudni, hogy e költségek fedezetét a nemzeti park igazgatóságok honnan teremtik majd elő. Márpedig ezeknél csupán az áfa értéke több milliárd forintra rúghat. Ezt a pénzt nyilvánvalóan csak a költségvetésből kaphatják meg az npik, s ugyancsak innen származhat az erdők karbantartására szánt összeg is. A nemzeti park védettségi besorolású, a védett erdők nagyjából fele: 150180 ezer hektár. E területek döntő többségét most az állami erdőgazdaságok valamelyike kezeli, s eddig ezt rendben el is látták, ráadásul óriási tapasztalat gyűlt öszsze ezekben a gazdaságokban. A megoldás inkább az lehetne, hogy a tíz nemzeti park kezelésében lévő néhány tízezer hektárnyi erdőt a hozzájuk legközelebbi állami erdőgazdaság vagyonkezelésébe adják, hogy egységes gazdálkodásba lehessen ezeket is bevonni a természet és környezetvédelmi, a közjóléti előírások, követelmények betartásával. Sokkal logikusabb 3040 ezer hektárt az egymillió hektárhoz kapcsolni, mint az utóbbiból jelentősebb részeket kiszakítani. Ezzel áttekinthető gazdálkodási rendszer jöhetne létre. A területszerző próbálkozások mögött - vélekedik Mőcsényi, nyilván az áll, hogy mostanában érlelődik a döntés az állami erdészeti társaságok hosszú távú, 50 éves vagyonkezelési szerződéséről.

A természetvédők és a KVVM pedig valamiféle kapuzárási pánikba estek, ezért a nagy igyekezetük. Haraszthy László szerint természetesen lehet, hogy a részvénytársaságok erdőgazdálkodása kiváló, s az is lehet, hogy a székhelyüktől 70100 kilométerre lévő, 102030 hektáros erdőfoltokat is nekik kellene adni vagyonkezelésbe, de a nemzeti parkok erdeinek esetében nem az erdőgazdálkodás a feladat, hanem a természeti értéket kell megőrizni és bemutatni. A "zöldtárca" kizárólag a nemzeti parki erdőket - összesen mintegy 150 ezer hektár - kéri kezelésbe, a tájvédelmi területek 180 ezer hektárnyi erdeit nem, tette hozzá a szakállamtitkár. A világon mindenütt egységesen szabályozott egyegy nemzeti park működtetése: e területek a természeti értékek őrzésének, bemutatásának, az ismeretterjesztés, a szemléletformálás, az élményszerzésnek színterei, tehát nincs helye bennük a gazdálkodásnak, tette hozzá. A madárdal, a friss levegő, a kirándulóhely, a szánkózópálya, mindmind az erdő közjóléti szolgáltatása, ezeket nagyon nehéz forintosítani, annak ellenére, hogy már vannak nemzetközi irányelvek a társadalomnak, az embereknek nyújtott haszon számításaira, ám az ilyen erdők léte sokoldalúbb értéket képvisel, szemben a pénzben kifejezhető fakitermeléssel. Egyébként köztársasági elnökünk, a zöldombudsman és a környezetvédelmi miniszter is elengedhetetlennek tartja, hogy a nemzeti parki erdőkben a jelenlegi áldatlan állapot mihamarabb megszűnjék.

Forrás: Gazdasági Tükörkép Magazin