|
||||||||
|
FATÁJ archívum:
A régebbi megjelenéssel:
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2008-11-06
Sajtószemle
Bioerőmű Tamási mellett Bioerőművet tervez tizenkét megawatt teljesítménnyel a Tamási melletti Fornádpusztán egy magánszemélyekből álló pénzügyi csoport tulajdonában lévő társaság, a Bioweg Kft. Bali Anna, a cég ügyvezetője elmondta: az erőművet 8-9 milliárd forintból építi meg a cég, és 2010. második negyedévében kezdené meg működését. A tervezett létesítményben
A cégvezető hozzátette: energianövények - fűz és nyár - termesztéséhez mintegy ezer hektár földterületre kívánnak szerződést kötni a környék mezőgazdasági termelőivel. Bali Anna szerint a tervezett beruházás modell lehet a hazai mezőgazdasági vállalkozások számára, illetve a megépült és készülő hasonló üzemeknek. Eddig ugyanis az országban csak biomasszaüzemek és biogázkazánok működtek különállóan, a fornádi erőműben viszont az anyag- és az energiahasznosítás összefüggően történik majd. A projekt jelenleg engedélyezési szakaszban van; a cég európai uniós támogatásban bízik, de Bali Anna úgy véli, az erőmű attól függetlenül is megépül. A fővárosi székhelyű Bioweg Kft. Kőszeg mellett már előkészített egy szélerőmű-beruházást, a bioenergia-termelés területén ez az első projektje. MTI és muszakiforum.hu 11-04 , agroline.hu , dunantulinaplo.hu , origo.hu
Van-e a zöldeknek használható energiastratégiájuk? A sajtóhírek alapján a környezetvédők energiapolitikája csupa tagadásból áll: ellenzik a vízerőműveket, az atomenergiát, nem akarnak szalmaerőművet, gondjuk van a fatüzeléssel is. Hogy ajánlanak-e helyette alternatívát, és ennek van-e realitása - azaz létezik-e zöldenergiastratégia, arról keveset tudunk. Az utóbbi hónapok cikktermése alapján a környezetvédők nem akarnak szalmaerőművet Szerencsre és az Alföldre, nem szeretnék, hogy fával fűtsék a régi hőerőműveket, és a Duna vizével sem akarnak áramot termelni, sem Nagymarosnál, sem másutt. Ráadásul a történet nem itt és nem is most kezdődött, hiszen konzekvens ellenzői voltak a bősi gátépítésnek éppúgy, mint a paksi atomerőmű élettartam-hosszabbításának és kapacitásbővítésének is. De akkor milyen energiarendszert akarnak a zöldek? És van-e saját, legalább az ő köreikben elfogadott energiastratégiájuk - vagy létezik-e olyan koncepció, amely megfelel nekik? Ámon Ada, az Energia Klub vezetője szerint elvben létezik (olvasható is a honlapjukon), de a valóság ennél bonyolultabb. A közelmúltban konferenciát rendezett az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara a magyar energiaszektor beruházási lehetőségeiről. Itt nem a zöldek, hanem az ágazat szereplői panaszolták: ha a szabályozás félévente változik, akkor senki nem mer befektetni. Azaz hiába beszél az állam energiareformról, ha közben a szabályozás nem nyújt biztonságot a beruházónak - hangsúlyozza Ámon Ada. További részletek: nol.hu okt.30.
Fa a fürdőben - igazi harmóniában Mára olyan különleges eljárásokat, technológiákat fejlesztettek ki, hogy nyugodtan burkolhatjuk fával nemcsak a nappalinkat, hálónkat, hanem konyhánkat és a fürdőszobánkat is.
A hőszigetelés általánosan ismert fogalom, de érdemes egy újabbal is megismerkedni, ez pedig a hőtartás. Egyszerűen megtapasztalhatjuk: mezítláb a padlóra lépünk, és hideget vagy meleget érzünk. Ha kőre lépünk, kemény és hideg, ha fára, különösen parafára, akkor lágyabb és meleg az érzetünk. Érdekes, hogy ez még akkor is tény, ha történetesen padlófűtésünk van. Képzetünkben és érzékeinkben ugyanis társítjuk a két jellemzőt, a keménységet és a hidegséget. Nem véletlen, hogy egyre több fával vesszük körbe magunkat. Képzeljük csak el, hogy állunk a kellemes zuhany alatt, ülünk egy illóolajos, finom, meleg vizű kádban. A napi munkában elfáradt testünk átadja magát a pihenésnek, majd nyúlunk a puha törölközőnkért, de ki kell lépünk, mert nem érjük el. És a meleg gőz után megpihent talpunk nem a hideg követ, hanem ismerős elemet érez: a padló élő anyagból, a meleget jól tartó fából vagy parafából van. Mára ugyanis olyan különleges eljárásokat, technológiákat fejlesztettek ki, hogy nyugodtan burkolhatjuk fával a fürdőszobánkat is. További részletek: eletforma.hu nov. 3.
Országos Bioenergetikai Kompetencia Központ Zrt. néven 148 millió forint alaptőkével céget hozott létre az állami tulajdonú Regionális Fejlesztési Holding (RFH), a GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Zrt., az Első Hangya Biomassza Kft., az Abonyi Mezőgazdasági Zrt. és a Licencker Kft. A társaság igazgatóságának tagja lett Németh Imre, az RFH vezérigazgatója, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány agrárminisztere, valamint Viszlai Béla, az abonyi agrárcég és a Licencker tulajdonosa. Utóbbi társaság még a Boross-kormány idején szerepet vállalt a jobboldali Pest Megyei Hírlap - sikertelennek bizonyult - megmentési kísérletében. Az új cég célja technológiák fejlesztése, amelyekkel kielégíthető az agrártermelés és a farmok közelében lévő települések energiaigénye, illetve csökkenthető a mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátása - monda el a HVG-nek Németh. Az uniós pályázatoktól sokat remélő társaság az agrártárca gödöllői Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének területén alakítja ki technológiai parkját. A társaságban résztulajdonos cégeket az RFH kereste meg, mivel azoknál már elindultak bioenergetikai célú projektek.
Ismét kiírják a Schweighofer-díjat
Az osztrák Schweighofer család 300 ezer eurós összdíjazással az idén is pályázatot hirdet a kiemelkedő teljesítmények jutalmazására az európai erdőalapú ágazatban. A 2009. évi díjra 2008. november 1-jétől lehet pályázni. A Schweighofer-díjat 2002-ben alapította az osztrák Schweighofer család, amely Európa egyik vezető faipari cégének tulajdonosa. A 300 ezer euró összdíjazással járó, Európában egyedülálló Schweighofer-díjra bárki - beosztástól, képzettségtől vagy kortól függetlenül - pályázhat, aki hozzájárul az európai erdőalapú ágazat versenyképességének és fenntarthatóságának növeléséhez. A pályázatra a teljes erdőalapú szektorból választható téma, beleértve az együttműködést, a szolgáltatásokat és a képzést, kivéve a rostpéppel és a papírral kapcsolatos témákat. A pályázatra ajánlatot és nevezést 2008. november 1-jétől 2009. február 2-áig lehet beadni. A díjak 300 ezer eurós összege egy fődíj és több innovációs díj között oszlik meg. A fődíjat olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélik oda, akik vagy amelyek fontos szerepet játszanak az európai erdőalapú szektorban. Az ilyen egyének és szervezetek kiemelkedő teljesítményükkel, úttörő szellemiségükkel és a kihívások iránti érzékükkel már korábban mércét és példát állítottak. Az innovációs díjakkal az újító szellemű elgondolásokat ösztönzik a fejlesztés és a megvalósítás korai szakaszában. A Schweighofer-díj nyerteseit 2009. június 18-án hirdetik ki Bécsben. Az eredményhirdetés tökéletes kiegészítéseként a Forest Technology Platform innovációs műhelyt rendez az eseményen. Kapcsolattartó: Dr. Margareta Patzelt SPB Beteiligungsverwaltung GmbH Tel.: 0043-1-585-68-62-28info@schweighofer-prize.org Forrás: Bécs, 2008. október 30., csütörtök (APA/OTS-Hírvonal)
Gyűjtötte: MM |
| ||||||
|
||||||||